Jó tanácsok

BETEGSÉG


Ezért betegeskednek ennyit
az óvodás gyerekek

Az ősszel közösségbe került, óvodáskorú gyermekek közül sokan máris otthon lábadoznak. A leggyakoribb betegség ilyenkor a nátha, ezzel egy időben sok kicsinél jelentkezik fülfájás, fülgyulladás is. Dr. Holpert Valéria gyermek fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gégeközpont orvosa elmondta milyen okai lehetnek, ha a betegségek gyakran követik egymást.

Anatómiai oka van

A gyermekkori fülbetegségek általában valamilyen felsőlégúti fertőzés szövődményeként jelentkeznek. A kicsi először náthás, fáj a torka, majd pár napon belül a fülét is fájlalja, ami jelzi, hogy a gyulladás átterjedt a középfül területére is. Ennek egyszerű anatómiai oka van: gyermekkorban a középfület az orrgarattal összekötő csőnek, a fülkürtnek a hossza, a tágassága és a lefutása is eltér a felnőttekétől. Ráadásul gyermekkorban az orrgaratban elhelyezkedő orrmandula is hatással van a fülkürt szájadékára. Ha tehát a gyermek náthás, az orra ledugul, az orrnyálkahártya-gyulladása miatt a fülkürt könnyebben elzáródik. A középfül így nem tud megfelelően szellőzni, ami kedvező feltételeket biztosíthat a kórokozók elszaporodásához. Az elzáródás miatt csökken a nyomás a dobhártya dobüreg felőli részén, amit a gyermek egyre fokozódó nagyothallása jelez. A dobüregbe felszaporodó váladék a halláscsökkenést tovább fokozza, a dobüregi váladék bakteriális felülfertőződését pedig erős fülfájdalom, láz jelzi.

Azért beteg, mert mindig van,
akitől elkapja?

Gyakori vitatéma, hogy mehet-e a beteg gyerek közösségbe. Nyilván nem szeretnénk, ha gyermekünk azért lenne újból és újból beteg, mert mindig van egy-két társa, aki nem marad otthon betegen. A beteg gyereknek sem jó, ha nem maradhat otthon - hangsúlyozza dr. Holpert Valéria. Ha náthás, rossz a közérzete, bágyadt, akkor pihenésre, csendre van szüksége, a láz pedig egyértelmű kizáró ok. Azt is tudni kell azonban, hogy a náthás beteg már a tünetek megjelenése előtti napokban is fertőzhet, így egyáltalán nem biztos, hogy az éppen tüsszögő, köhögő társa miatt lett beteg. Sőt, néhány betegség lezajlása után a köhögés akár hetekig is megmaradhat, ha más panasza nincs, csak emiatt - ha a társai délutáni pihenését nem zavarja - nem szükséges otthon tartani az egyébként gyógyult gyermeket.

Az immunrendszer érésével csökkennek majd a betegségek

A gyermek immunrendszerének érése hosszú folyamat, mely nagyjából 10-12 éves korra fejeződik be. Ennek a folyamatnak fontos állomásai a csecsemőkori és kisgyermekkori táplálkozás, mely megalapozza az egészséges bélflóra kialakulását. De lényeges szerepe van benne a védőoltásoknak is, sőt azoknak a mikrofertőzéseknek is, amelyek az apró, kúszni-mászni tanuló tipegőt a lakásban érik. A közösségbe kerülő kisgyermek hirtelen sok kórokozóval találkozik, ez okozza, hogy az óvodai évek alatt bizony nem ritka a több hetes hiányzás sem, a gyermek látszólag alig gyógyult meg, máris újra kezdődik az orrfolyás, köhögés. Egészséges gyermek esetében ez az állapot már az iskolába kerülést követően látványosan javul, majd a kisiskolás évek alatt, az immunrendszer érésével egyre csökken a betegségek száma.

Forrás: csaladinet.hu

ÉTKEZÉS


Nem az étel a lényeg, hanem az együttlét - a családi étkezés erejéről

Ha a család leül az asztal köré, több történik, mint evés-ivás. Sokkal több. Egyik legősibb örömforrásaink egyike ez, épp ezért szomorú, hogy a közös étkezések hagyományát a rohanó világ egyre csak kiírtja, elhomályosítja.

Fiatal vagyok még a nosztalgiázásokhoz, de szinte hallom, ahogy édesanyám a maga jellegzetes hangján elkiáltja magát, hogy "kész a vacsora!". Ez volt a szent hívószó, amire mindenki félbehagyta az épp aktuális teendőjét. Nem számított a fontossága, menni kellett, így hát mentünk. Nem volt "most dolgozom, kicsit később eszek", sem "én már ettem, mert éhes voltam". Vacsoraidő volt, a közös családi énidőnk, körbeültük az alulméretezett étkezőasztalunkat (összepréselődtünk, mondhatni), hogy helyszűkében is kezdetét vehesse a közös vacsora.
Nyugodt pillanatok voltak ezek, pont olyanok, amilyenekre az esti órákban mindenkinek szüksége lenne. Vicceket meséltünk, beszélgettünk, de volt, hogy csak közösen hallgattunk, némán ettünk. Néha nevetéstől zengett az egész lakás, féltünk is, hogy meghallja a szomszéd, néha pedig csak a villák, kések sercenése töltötte be a konyha csendjét. Rendre felütötte fejét a nosztalgiázás is, családi történeteink zömét a közös vacsoráink során ismertem meg. Ekkor jöttem rá, hogy az idősek szeretnek mesélni. Leginkább akkor, ha közben jókat esznek: egy-egy ismerős íz után mindig volt egy hirtelen bevillanó emlék, amit (még ha ezredjére is), de el kellett mesélni.
Kimondatlan szabály volt, hogy vacsora közben nincs vita, sem olyasmi, ami esetleg negatív légkört teremthet. Arra is gondosan ügyeltünk, hogy az asztalnál ne beszéljünk pénzről, csak jelentéktelennek tűnő apróságokról, csapongó gondolatokról, csipkelődésekről, aznapi történetekről. A figyelem volt a lényeg, a békés együttlét, amit a leves párája, a sült hús illata gyengéden megkoronázott.

Összetartó, igazi családterápia volt ez, amit még nem bomlasztott fel az okostelefon pittyegése, sem a televízió háttérzúgása.

Azóta már megváltozott az életvitelünk, a ritmusunk, a struktúránk, meg persze a minket körülvevő világ is; rohanunk, kutyafuttában bekapunk valamit, épphogy hazaesünk, ráadásul különböző időpontokban, gyorskaja, 3 perc mikró - és kész. A cél az, hogy minél gyorsabban bekapjuk, hogy utána mindenki siethessen a maga dolgára. Nemcsak nálunk, szerintem legtöbbünknél. Az már fél siker, ha hétvégén megvalósulnak a közös családi étkezések, nem? (Egyetlen egy kivétel van: az ünnepnap. Akkor mintha minden a régi lenne, mintha a közös étkezések összetartó ereje újra feléledne.)

Pedig a lényeg talán pont ebben van, hogy a családtagok ne (l)egyenek külön. Hogy este, amikor végre egy pontra ér be a család, a vacsora ne egy magányos folyamat legyen, ahol csak a mikró monoton, melankolikus zúgását hallani a családi moraj helyett. Igen, a lényeg abban van, hogy a rohanós, kutyafuttában odavetett napközbeni mondatokat kárpótolja az esti, közös vacsora. Hogy ne mondjunk le a közös étkezések meghittségéről, egyéni varázsáról, ami persze nem csodaszer, de mintha kicsit az lenne, közvetetten.

A családi étkezések (számomra) nemcsak az evést jelentették, hanem egy meghitt, szeretetteljes védőbástyát is.

Az egységet és annak láthatatlan kötelékét. A mindennapi rendszert és a napvégi megnyugvást. A testi-lelki együttlétet erősítő beszélgetéseket, egymás életéből való felzárkózást. Az utolsó falat meghagyását.

Azok a bizonyos közös étkezések már egészen kiskoromban megtanították, hogy hogyan kell beszélgetni, és legfőképp, hogy hogyan kell hallgatni. Megismertem a régi, múltfedte történeteket, hogy az étkezőasztal egyszerre váljék képzeletemben az otthon és a család jóleső jelképévé. Talán ezért gondolom azt, hogy a közös étkezések erejét vétek elfeledni, esetleg semmibe venni.

Nagyszüleink ezt máshogy csinálták, nem? És most nem csak a szüreti ebédre vagy a disznótorosra gondolok. Félve, de reménykedve kérdezem: ugye nem hagyjuk, hogy a közös családi étkezések hagyománya teljességgel kikopjon az életünkből?

Forrás: egy.hu